Mert ha a gyereknek csak úgy simán azt mondom: „Rakj rendet a szobádban!” Ez már minősítés. Ezzel lefokozzuk őt azokhoz képest, akik rendet tartanak, ez pedig önértékelési zavarokhoz vezet. Az egyenrangúság érzet sérül, az önértékelés dettó, és akkor pszichésen összeomlik.
Helyette el kellene fogadni az „alternatíváját”, és szorongásmentessé kell tenni a „létezési minőségét”.
Az ugyan nem igazán derül ki, hogy mégis miként kellene elérni, hogy a gyerek rakjon rendet, esetleg rendezze el az ágyneműjét és tegye be az ágyneműtartóba, de ez nem is nagyon érdekes, mert fontosabb, hogy ne keltsünk benne bűntudatot.
Mert akkor károsul az „elfogadás érzés”, romlik az „énazonosságtudat”, és nem fejlődik ki az „én vagyok élmény”, ami pedig a keleti filozófia, meg a Zen alapja ugyebár.
És akkor nem elégül ki a biztonságérzet szükséglete sem.
(A keleti filozófia meg a Zen, mindig nagyon megy ezeknél, de érdekes módon Jézus Krisztust, vagy Pál apostolt nem nagyon emlegetik)
Hiába na! Komoly dolgok ezek. Aztán előbb-utóbb ki is van töltve a délelőtti műsoridő, pedig a rákbetegségekről ma még nem is beszéltek.