Hogy megértsd a lényeget, ez az a "kajálda", ahol indokolatlan méretű, minden értelmet és logikát meghaladó, malomkő, de legalábbis esküvői tortának szánt alátét nagyságú tányérokon a macskaadag negyedének megfelelő konfitált, szuvidált és blansírozott színes pacákat szolgálnak fel a vendégeknek. Adagonként húsz és hatvanezer Ft közötti összegekért, no persze franciául.
Alapvetően ilyesmiről van szó.
Aztán megnéztem egy weboldalt, ahol valami "hoppá!bistro" reklámozza magát. Elkezdi azzal, hogyaszongya:
"A Cambridge szótára szerint a fine dining olyan étkezési forma, amire drága éttermekben kerül sor, kifejezetten jó ételek kerülnek felszolgálásra és gyakori a formális, előkelő stílus."
Szóval a Kémbridzs.
Ez már önmagában is előkelő, akár "fájn", meg "dájning" nélkül is. Hát még ha összerakod a dolgokat!
Aztán fontoskodva és kifejtősen leírja, hogy ők nem is akarnak előkelőek lenni, és nem elvárás, hogy kisestélyiben jelenjünk meg. Nekem mondjuk életemben nem volt késztetésem sehol kisestélyiben megjelenni, de azért adjunk már magunkra, na!
Például
– írja „hoppá!bistro” - ha egy mód van rá, ne menjünk be gyerekekkel. Merthogy a gyerek nem tud viselkedni, és a gyerekek - in perpetuum, continue - rohangálnak az asztalok között.
Ezek a mai "haladók" olyant el sem tudnak képzelni, hogy valaki neveli a gyerekét. Ennél fogva a gyerek szót fogad a szüleinek, mi több: fegyelmezett.
Jómagam is voltam gyerek.
És voltam gyerekként étteremben a szüleimmel. Nem emlékszem rá, hogy akár csak egyszer is kellett, hogy fegyelmezzenek, vagy, hogy kényszert éreztem volna arra, hogy az asztalok közt rohangáljak.
Ha ez anno mégis megtörténik, akkor valószínűleg az a két egyforma méretű pofon, amit megkapok apámtól, szinte biztos, hogy abban a pillanatban lehűtötte volna rohangálásra késztető lelkesedésemet.
És az is biztos, hogy ezt látva, az étterem úri közönsége elégedetten biccentett volna apám felé, és eszük ágában sem lett volna kihívni sem az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, sem a Transparency International munkatársait.
És nem videózták volna le az eseményt, hogy másnap kommentekkel kísért, és fészbúkon is megosztott bulvárhír születhessen belőle a Telexen, miszerint:
"Negyvenes éveiben járó "patriarchális" fehér férfi, agresszíven bántalmazta gyerekét egy étteremben".
Helyette azt nyugtázta volna a "közvélemény", hogy apuka rendreutasította elkanászodott gyermekét. Pont.
Mert ez, a normális világban még így működött.
Szóval "hoppá!bistro"-ék nem tudják elképzelni másként a gyereket, mint fékezhetetlen, "hiperaktív" energiabombát, és nem tudják másként elképzelni a szülőt, mint fegyelmezni és nevelni képtelen sejthalmazt, akiket szintén nem nevelt, és fegyelmezett saját szülője annak idején.
Mit mondjak erre?
Sajnos azt, hogy "hoppá!bistroéknak” e tekintetben - nagy általánosságban - sajnos igazuk van.
De lássuk tovább:
"...Másrészt, egy bizonyos szintű elegancia talán mégis megjelenik az étteremben. Ez jellemzően abból adódik, hogy sokan igazán különleges alkalmakra választják a fine dining élményeket, ezek pedig már önmagukban is adott fokú fennköltséget, előkelőséget jelentenek. Gondoljunk csak egy évfordulóra, egy randevúra… Csupa olyan alkalom, amelyek esetén az ember kiöltözik, a legjobbat keresi és azt is igyekszik nyújtani..."
Vagyis, illő azért valamelyest úgy felöltözni, hogy megfeleljünk a hely "szofisztikált" szellemének. Ez eddig oké. "Ércsük". Csakhogy én meg azt jegyezném meg "hoppá!bistroéknak”, hogy nekik, mint vendéglátóknak, talán nem kellene lépten-nyomon LETEGEZNI saját vendégeiket, ugyanis magukat reklámozó weboldalukon végig ezt teszik. A vendégek permanens TEGEZÉSE pedig nem egyeztethető össze azzal a "fennköltséggel, és "előkelőséggel" amit hirdetnek, és aminek ők maguk is megfelelni kívánnak.
Javasolni tudom, hogy legalább a vendéglátó szektor, annak is legalább a "fájn" meg a "dájning", és sajátmagát "szofisztikáltnak" nevező része, legyen már annyira jólnevelt, hogy NE TEGEZZE LE a valamikor még kedvesnek is nevezett vendéget.
És akkor talán azt mondanám, hogy elindult valami. :)