Abihú a tűz mellett ült a kicsi összecsukható kemping-ülőkén, és egy hosszú görbe végű vassal piszkálta a parazsat.
Gyere öcsém, hozd a cuccot, aztán nyomjuk… Vannak ezek a füvek itt…
Nádáb letette a tűz mellé a füstölőt.
Na rakjad…! Úgy ahogy Fater mutatta… Egy kicsit még ebből is.
Te, ennek a kék levelű bizbaznak tök jó illata van! Ebből is tegyünk már bele, ez biztos tetszeni fog az Öregnek.
Szárított mirhát, kis adag kakukkfüvet, gyömbért és némi levendulát is raktak a lehajtható fedél alatti mélyedésbe. Ötletszerűen. Meg a kék „bizbazt”, aminek tényleg jó illata volt.
Ez az b+! Jöhet a parázs!
Nádáb pici vaslapáttal emelte ki az izzó parázsdarabot, majd finoman a füstölőbe csúsztatta, az illatos „bizbazra”.
Jó ez báttya! Tök jó illata van… Vigyük!
Abihú felhúzta a cipzárt, a ponyvát félrehajtotta és becsatolta a patentet is.
Na hozd Öcsém!
Nádáb ünnepélyes léptekkel vitte a füstölőt, és beléptek az oltár elé.
Amint Abihú szólásra nyitotta volna a száját, mintha lángszórót nyitottak volna meg az oltár felől…
Mi ez b+! – üvöltötött, de több szó már nem tudta elhagyni a száját. A lángok belekaptak ruhájuk szövetébe, és egyetlen pillanat alatt égő csóvaként robbantak ki a sátorból, mintha egy hatalmas erős kéz dobta volna ki őket…
Mózes és Áron már ott álltak, és megkövülten nézték a néhány pillanatig még lágokban álló fiúkat. Aztán a láng egyetlen pillanat alatt megszűnt. Csak a megégett holttestek maradtak rémisztő megmerevedett pózban.
Áron torkát egyetlen hang sem bírta elhagyni. Arcán a rémületnek és a fájdalomnak az az egyetlen torz elegye mutatkozott, amely a borzalmas sokkot tükrözte.
Na! Látod ez az! – szólalt meg Mózes
Erről beszélt nekem az Örökkévaló. Rajtunk, akik mégis csak közelebb állunk hozzá, látniok kell ennek a csürhének, hogy mi a stájsz! Hogy nincs kecmec…
Áron csak állt némán, belefagyva az eltorzult rémületbe.
Most pedig… - szólt hátra az ott álldogáló Mísáélnek és Elcáfának - Áron nagybátyja, Uzzíél fiainak, akik tátott szájjal nézték végig a jelenetet - fogjátok meg a holttesteket, és vigyétek őket a táboron kívülre!
Eleázár és Ítámár, Áron két megmaradt fia kiszáradt torokkal, apjukéval megegyező halálra vált arccal álltak a sátor mellett.
Na most! – szólalt meg újra Mózes. A nép – akik rokonaink mindannyiunknak – gyászolja meg ezt a két szerencsétlent. De ti, ne merjetek bőgni, vagy a hajatokat összekócolni b@tok meg!
Szedjétek össze magatokat ku@a gyorsan, és folytassuk a melót, mert sok dolog van még… Itt maradtok amíg tart a gyász, különben nektek is mujesz! Értem?!
Arról nem is beszélve, hogy az Örökkévaló gajra vágja itt az egész bandériumot. Mind egy szálig.
Értve vagyok?
Áron, Eleázár és Ítámár csak bólintani tudtak.
Még valami! – szólalt meg most az Örökkévaló is:
Piásan be ne merjetek menni a sátorba, mert akkor annyi lesz nektek! Ez remélem világos… Muszáj valamiképp megtanulnotok végre a különbséget a szent dolgok és a gagyi között. Tudom, hogy ez most egy kicsit erős volt, de ez a nép máskülönben nem képes komolyan venni a dolgokat, elkanászodnak, elk@vulnak, aztán jól nézünk ki…
A végén még itt nekiállnának piknikezni, meg „vúdsztokkot” csinálni a sátor előtt. Meg paráználkodni persze, mert az megy nekik leginkább… Arra majd külön is kitérünk. Aztán nekem még a végén befeküdnének ide a Szent Sátorba, félrészegen, kefélni, piálni, meg mit tudom én mi egyéb disznóságot csinálni…
Hát nem!
Lássa csak mindenki, hogy nem beszélek a levegőbe. Valamiképp rendet kell csinálni, hogy böcsület, meg tisztesség legyen! Nem?! De!
És ezek a rendelkezések, a jövőben is ülnek. Minden későbbi papra, és azok sameszeire is vonatkoznak!
Az Örökkévaló elhallgatott, majd Mózes vette át a szót:
Ami a lisztáldozatot illeti… Abból ugyebár a megszabott részt az Örökkévalónak adjátok. Ez eddig világos ugye? Ami pedig megmarad, abból kenyeret csináltok. Persze kovásztalanul, ezt remélem nem kell külön hangsúlyoznom. Ezt megeszitek. De az oltár előtt, és nem imitt amott a táborban! Értjük? Nem visszük haza, a sátorba, meg összevissza mindenhova, mert ez a cucc Szent!
Na most akkor nézzük az állatáldozatot – folytatta Mózes
Odaviszitek az egészet az oltárhoz, és felmutatjátok! Eddig éthető… Aztán a zsíros részt – amit amúgy se szerettek – elégetitek az Örökkévaló tiszteletére. Ami meg a combot és a szegyet illeti, azokat nem kell elégetni, csak felmutatni az Örökkévalónak.
Ezt megehetitek akár otthon is, persze csak ha tiszta a kecó. Mármint rituálisan ugyebár, tehát nem az a kérdés, hogy volt -e porszívózva. Ebből még a csajok is ehetnek. Ezt a részt az Örökkévaló nektek adja a jövőben is, mindig. Eddig világos?
Világos. – felelte Áron.
Mózes abbahagyta a beszédet, összehúzott szemöldökkel töprengett. Szinte hallható volt a fogaskerekek kattogása…
Te Áron! A vétekáldozati bakkal mi van?
Mi lenne b+! Elégettük, ahogy kell…
Elégettétek b+!? Ezt nem hiszem el!! – Mózes most Eleázárra és Ítámárra nézett.
Tajtékzott a dühtől.
Ezt nem elégetni kellett volna b@átok meg!!!
Meg kellett volna ennetek a vétekáldozati bak húsát a szent hely udvarán, hiszen az különösen szent!
Ti meg elégetitek…?
Édes Istenem!
Kikkel veszel körbe? Kikkel?
Hány istenverte hülyével kell még megküzdenem Uram?! Hánnyal?
Ember! Az Örökkévaló azért adta ezt nektek, mert a ti feladatotok az, hogy az Örökkévaló előtt megtisztítsátok a szent helyet a nép bűnétől. Mivel az áldozati állat vérét nem vitték be a Találkozás Sátorába, azért az állat húsát nektek kellett volna megennetek a szent hely udvarán, ahogy parancsoltam nektek! B@átok meg!
Eleázár és Ítámár reszkettek a félelemtől… Még fél órája sincs, hogy szerencsétlen testvéreik égett testét a táboron kívülre vitték. A vibráló levegőt végül Áron hangja törte meg.
Nézd Mózes! Ezek ma mutatták be először a vétek - és égőáldozatot az Örökkévaló előtt. Engem pedig ilyen szörnyű dolog ért! Kicsit több türelemmel lehetnél!
Vajon, ha ettünk volna abból a vétekáldozatból, azt az Örökkévaló jónak látta volna? honnan tudtuk volna ezt?
Ez a sok kib@tt hercehurca az elégetéssel, a füstöléssel, a zsírral, a vér fröcsköléssel, meg az ide-oda kenéssel, mázolással – hát azt se tudom hol áll a fejem!
Te vajon rögtön tudtál mindent? Pikkpakkra? Ja, hogy téged betöltött az Örökkévaló Szelleme? Hát úgy könnyű édes öcsém! Úgy könnyű! De úgy, hogy elhadarod nekik egyszer, hogy mit, mikor, hogyan égessenek el, hogyan egyenek meg, hova kenjenek meg egyebek…
És akkor ők tudjanak mindent elsőre?
Mózes elcsendesedett.
Jó, oké, igazad van… Kicsit hisztis vagyok mostanában.
De te is érts meg engem. Kiválasztott lettem...
Én felelek mindenért...
Ez a csürhe meg itt – nézett az udvaron kívül álló sátrak felé – teljesen kikészítenek a hülyeségeikkel, a bálványaikkal, meg a parázna viselkedésükkel… Ez az igazság… Kiakadtam Báttya... Ne haragudj...
Mózes leült Áron mellé.
Ültek csendben egy darabig, miközben a füst lassan feloszlott, az alkonyat pedig finoman sötétülő szürküléssel kezdte beborítani a tábort.
Lassan nyugóvóra tért mindenki.
A sátrak elcsendesedtek a halvány fénnyel megjelenő csillagok, és a Hold ezüstösen derengő sarlója alatt.