Kezdetben csak a telefon volt "okos", aztán a TV, majd egyre több dolog "okossá" vált. Most már van "okostányér", "okoskesztyű", "okospóló", "okoságy", "okos wc" meg "okosasztal". Egyszóval minden "okos".
És lassan nincs emberi lény, aki kihasználná agykapacitásának akár csak tíz százalékát is. Lassan ott tartunk, hogy az átlagember szellemi tevékenysége az anyagcserefunkciókon kívül csupán az "okoseszközök" használatára korlátozódik.
Az egyenbarmok pedig ülnek a metrón, meg a villamoson, mindegyiknek ott a kezében a kütyü, és ujjával húzkodja, nyomkodja megállás nélkül. Rá sem néz a külvilágra.
Némelyik ilyen retardált abba halt bele, hogy megtalálja a legjobb szelfipozíciót.
Aztán lezuhant a szakadékba, agyoncsapta a villamos felsővezeték, mert felmászott a traverzre, elgázolta a vonat, vagy leharapta a fejét egy krokodil.
Mert az agyamputált már ott tart, hogy képtelen tudomást venni a valóságról.
Némelyik ilyen "egybites" akkor hajlandó letenni a mobiltelefont, amikor fesztiválozik. És "fájndájningol" (Jelentsen ez bármit is). De akkor meg valamelyik hasonszőrű társa kamerájába pózol bele, és ujjaiból szívecskét formázva mutogat.
Hát ez a legújabb "trendy", ami lassan tíz éve tartja magát. Imázsfilmek, reklámok visszatérő részlete ez a szívecskemutogatás. Nem tudom ki találta ki, mitől annyira népszerű, de én rendszerint idegbajt kapok, amikor újra és újra meglátom.
A konformizmus és fantáziátlanság elegyét látom benne, és mindig felmerül bennem a kérdés:
Ezt minek? És meddig még? Egyáltalán miért gondolja ezt a buta, fantáziátlan, újat kitalálni képtelen egyenbirka, hogy ez a kézmozdulat olyan jópofa?
És egyébként mit akar szimbolizálni a szívecskéjével? Hogy ő szerelmes?
– az kit érdekel a szíve választottján kívül?
Netán ő mindenkit szeret?
Ez meg nem igaz, biztosan nem szeret mindenkit.
Akkor mégis mit mutogat? Ja, hogy ez megint csak egy értelmetlen, de nagyon divatos „trendység”. Mint a kétezres évek elején, amikor ugyanezek az „értelembombák” a mutató és kövépsőujjukból „V”-t formáztak, és tánc közben a szemük előtt húzogatták. Na, az is nagyon sokáig „menő” volt, pontosabban fogalmazva annak gondolták.
De majd ugyanezek, akik most mutogatnak, írnak róla lefitymáló, meg gúnyolódó cikkeket harminc-negyven év múlva, az akkori bulvárszarokban, hogy ez milyen gáz volt.
Mint ahogy ma a Kozsót gúnyolják azok, akik a legvéresebb komolysággal riszáltak annak idején a szomorú szamurájra.